Épp szőkésbarna hajamat próbáltam elviselhető állapotba hozni, amikor lentről ajtó csapódása hallatszott. Gyorsan feltűztem a hajam, majd lecsörtettem a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Az ajtófélfánál le kellett hajtani a fejem, nehogy beverjem, ez azonban már megszokás. Azóta van ilyen alacsonyan, amióta a szakember kicsit elméretezte a magasságot. Pedig nem vagyok valami magas a 170 centimmel, azért előfordul, hogy megfeledkezem, hol is vagyok, és olykor be is verem sikeresen a fejem búbját..

- Szia An! – köszönt anya – Ne haragudj, hogy csak most értem haza, de a minap történt gyilkosságról kellett cikket írnunk az újságba. Reggeliztél már? – terelte el rögtön a témát.

- Nem, még nem. Most keltem fel egy fél órája.

- Remek! Akkor szedelőzködj. Megyünk eszünk valamit a gyorsétteremben.

- Szuper! Akkor sietek.

- Hozd a táskád is Drágám! Elviszlek utána a suliba is. – kiáltotta, miután eltűntem a lépcsőfordulóban...

  Most is a jól megszokott helyre mentünk, mint ahogyan azt már két éve tesszük. Billy most is farmerban és az étterem logójával ellátott narancssárga pólóban volt. Jegyzetfüzettel és tollal, fülig érő mosollyal sietett oda hozzánk. Még akkor is fel tudta dobni a kedvem ezzel az arckifejezéssel, ha a föld alatt éreztem magam. Látta most is rajtam, hogy nem valami jó a kedvem.

- Mit hozhatok a szépséges hölgyeknek? – kérdezte.

- Én a szokásosat kérném. – mondta Angela.

- Én nem tudom. Nincs valami javaslatod? – kérdeztem kicsit kétkedve Billyt.

- Éppenséggel van. Kifejlesztettünk a számodra egy különleges vega-burgert. Jöhet?

- Persze! Köszönöm! – mondtam lelkesedve. Azért, ha belegondolok, mégsem vagyok annyira egyedül. Angelának köszönhetően az egész kisváros ismer. És csak jó dolgok sülhetnek ki abból, ha anyám eleve mindenkivel jóban van. Tessék itt a példa!

Billy három perc múlva már ott volt az asztalunknál, és leste, hogy milyen arcot vágok a vega-burgerre. Mosolyogtam természetesen, de nem erőltetetten, hisz tényleg ízlett az étel. Aztán kinéztem az ablakon és elállt a lélegzetem...

  Egy sötétlila Audi A6-os, feltehetőleg új autó állt meg a parkolóban. Vezetője egy rövid, fekete hajú, nagydarab fiú, körülbelül velem egy idős volt. Kiszállt az autóból, majd az anyósülés ajtaja is kinyílt. És akkor megláttam.. Barna hajú, vékony és magas, szintén velem egyidős fiú volt. Világos bőre még jobban megsötétítette haja színét. Barna bőrkabát volt rajta, és egy fekete nadrág. Lepillantottam magamra, és meglepődve vettem észre, hogy rajtam is fekete nadrág, valamint egy barna pulcsi van. Ismét kinéztem az ablakon, majd lassan, tagoltan elkezdtem beszélni.

- Ők kik? – jött ki a számon, miközben szememmel követtem útjukat, ami egyenesen az étterem bejárata felé tartott.

- Hogy ők kik? Kicsim, nem hallottál még róluk? Nemrég költöztek ide. Jó nagy családjuk van, mondhatom! Három lány és négy fiú, nem beszélve a szülőkről. Én nem tudnék ennyi gyerekre vigyázni..

- Igen, így van Angela. Érdekes egy család az már egyszer biztos. – válaszolt Billy is, miközben én a sarokban lévő asztalra pillantottam. A fekete hajú fiú is – nagydarab kiléte ellenére – egyaránt olyan kecsességgel ült le az asztal mögé, mint testvére.

- Mennem kell! További jó étvágyat! És örülök, hogy ízlik a kaja Anette! – mondta távolodva Billy. A kis helységben minden szem rám szegeződött. Még a két fiúé is. A vékony, barna hajú fiúnak csak úgy sugárzott a szeme. Azonban nem a gyönyörtől, – még hogy én gyönyör? – a szeme résnyire összeszűkült, majd szája is az előző mosoly után szög egyenesre állt be. Rápillantottam testvérére, ő is dühös pillantással jutalmazott. Gyorsan befaltam a burgert és várakozva pillantottam anyámra, aki még mindig kávéját szürcsölgette.

- Anette, hányszor mondjam még, hogy ne egyél ilyen gyorsan? Fájni fog a hasad!

- Anya! Most ne ezzel foglalkozz, egyél aztán hagy menjek suliba!

- Nocsak – mondta – ennyire megszeretted az iskolát?

- Anya!! – mondtam siettetve. Végül aztán ő is rászánta magát a reggeli befejezésére, kifizette Billynek a számlát, és csendben elhagytuk az éttermet. A bejáratnál hátranéztem, és a két fiú tekintet