Épp az ebédlőben faltam az ételt, amikor Johnny szólt.

- An! Menned kéne. – Értetlenül néztem rá, majd Essiere. Aztán leesett. Elmondta neki.

- Ezért még kinyírlak. – suttogtam a fülébe, miután összeszedtem a cuccaimat.

  Pár lépés, és be kell fordulnom a folyosóra, ami le van zárva.

Odaértem, és meglepetésemre a lakat ki volt nyitva. Óvatosan betuszkoltam magam a résnyire nyitott rácskapun, majd elindultam a terem ajtaja felé. Ekkor magam mögött halk kattanást hallottam. Hátrafordultam és megláttam Cedricet, amint épp bezárja a kaput. Aztán lassan elindult felém, megfogta a karom és óvatosan behúzott a terembe.

- A biztonság miatt kell. – magyarázta meg az előbb történteket pár perc múlva. Az egyik asztalon talált egy kémcsövet, azzal babrált. Kis idő múlva megszólaltam.

- Mondd, mégis miért kellett ide jönnöm?

- Ja, persze! – pillantott fel – Mint azt írtam, szeretnék mutatni valamit.

- Egy kicsit bővebben, esetleg?

- Nos, az az igazság... inkább megmutatom, nehéz elmondani szavakkal. – És ekkor hátat fordított nekem, majd lassan felhúzta a pólóját. A hátát átlósan átövezte három hatalmas karom nyoma. Valami elég súlyosan megsebezte. Közelítettem.

- Hisz ezt le kellene kezeltetni. – mondtam, miközben nyújtottam a kezemet, hogy megvizsgáljam a sebet, mondhatni kevés tudásommal.

- Gondolod, hogy elmegyek orvoshoz egy olyan karmolással, amiről azt se tudják megállapítani, hogy mi okozta? – fordította oldalra a fejét, hogy lássunk valamit egymás arcából. Mosolygott.

- Ha már itt tartunk – kezdtem, mikor már az elsősegély-szekrény felé tartottam -, mi csinálta ezt pontosan?

- Ugyan! Csak nem gondolod, hogy magamtól elárulom?

- Azt akarod, hogy találjam ki, mi okozott három, kráter méretű csíkot a hátadra? – néztem rá értetlenül. Ő csak sejtelmesen mosolygott tovább.

Óvatosan lekezeltem a sebét, ő pedig nyivákolás nélkül tűrte.

Megfordult. Pólója még mindig a nyakában volt, így nagy szerencsémre láthattam tökéletesen kockás felsőtestét. Azt hiszem megint tátott szájjal bámulhattam ki a fejemből, ugyanis amikor feleszméltem már a hátam mögött volt és épp az ajtót csukta be.

- Anette, jól vagy? – kérdezte.

- Persze, minden rendben, - válaszoltam akadozva miközben felé fordultam- csak elgondolkodtam.

- Erre semmi szükség. – kezdte, miközben egyre közelebb jött hozzám – Hisz te is nagyon jól tudod mi tette ezt, csak gondolkodnod kell. És érezned...

- De én egyszerűen nem jövök rá semmire, ha nem segítenek ki.. - mondtam kétségbeesetten. – És mit értesz az alatt, hogy éreznem kell?

Jobb lett volna, ha nem teszem fel a kérdést. Talán megcsókolt volna, de nem tette. Eltávolodott, majd felvette a pólóját.

- Csak ennyit akartam. Németre jössz, vagy inkább matekozol?

- Hát, melyikre menjek? – kérdeztem bódult állapotban.

- Ha rám hallgatsz, akkor matekra mész.

- Ugyan, tudod, hogy teljesen mindegy. Egész órán rajtad fogok filózni.

- Rajtam vagy a hátamon? – húzta össze szemeit, és elejtett egy félmosolyt is.

Nem válaszoltam neki. Elindultam az ajtó felé, de zárva volt...

- Oké, mit akarsz még mondani? – kérdeztem tőle.