A vasárnapot teljes egészében az udvar rendbe hozásával töltöttem. Sem Essie, sem Johnny, sőt még Cedric se érdeklődött irántam. Nyilván Essie és Johnny együtt vannak, tegnap ugyanis több mint valószínű, hogy összejöttek. Szóval egyedül maradtam, és azt hiszem, ha Angela hazaér, azt fogja hinni, hogy nem haza jön. A ház, az udvar miatt teljesen máshogy festett. Talán még magam sem hittem el, hogy ennyit változtathat egy rendrakás, az egész házon...

  Hétfőn reggel kicsit lelombozódva mentem iskolába. A hó, ami pár napja esett, mára már teljesen elolvadt. Nem tudtam, mire számítsak, de úgy voltam vele, hogy majdcsak lesz valami. Első órám német volt.

Bementem a terembe, és rögtön észrevettem, hogy a leghátsó padban valakik vadul csókolóznak. Hát persze, hogy Johnnyék voltak. Nem akartam megzavarni őket, így csendben elültem a helyemre és előpakoltam a felszerelésem. Pár perccel az óra kezdete előtt Cedric is megérkezett.

- Szia! – mondta, miközben kabátja ujjából csavarta a vizet.

- Csak nem esik odakint? – nevettem.

- De! És ez mind egy perc alatt történt, amíg beértem az épületbe a kocsimtól. – mondta felháborodva.

- Szörnyű. Ezek szerint az Audi vízálló. – gúnyoltam.

- Ugyan An, ne hülyéskedj! – nevetett ki.

- Nocsak, egyesek, de jól elnevetgélnek! – Essie hirtelen ott termett. – Anette beszélhetnénk?

- Bocs Essie, de most velem és a vízálló autómmal van elfoglalva. – Cedric már lassan röfögött, annyira nevetett.

- Anette? Ez most komoly?

- Úgy tűnik…

- Ugyan, ne szórakozz már! Gyere gyorsan, mielőtt becsöngetnek.

Először Cedricre, utána Essiere néztem rá.

- Bocsi, de muszáj kiderítenem, hogy mivel van bevonva a kocsija. – mondtam elég komolyan. Cedric erre lefordult a székről a nevetéstől.

- Vagy úgy! – jelentette ki Essie, majd sértődötten visszament Johhnyhoz, és valószínűleg ki is beszélt minket.

- Hát… Hát ez nagyon jó volt! – tért vissza a pad alól Cedric. Ekkor már én is az öklömmel csapkodtam az asztalt, úgy kacagtam.

- Igen, de valószínűleg, most egy napig nem is fog velem szóba állni.

- Ugyan! A fiús dolgokat nem tudja mással megbeszélni. Muszáj lesz megbocsátania. Ami meg az autómat illeti, annyi az egész, hogy vigyázok rá. – mosolygott.

  Talán egy kicsit tényleg eltúloztam ezt a dolgot Essievel kapcsolatban.     Bizonyára csak mesélni akart, hogy mi volt hétvégén. Igaz, hogy simán felhívhatott volna telefonon, de talán jobb is, hogy nem tette.

  Ebédnél azonban nem arra számítottam, ami valójában történt. Essie és Johnny nem a megszokott helyünkre ültek le, hanem egy – a terem másik végében lévő – másik asztalhoz. Én pedig, mivel úgy gondoltam, nem érdemes firtatni a már így is megromlott barátságunkat, leültem a szokásos helyemre.

Cedric egész ebédidő alatt még csak rám se nézett, nemhogy esetleg odaült volna mellém. Viszont a testvérei szinte le sem vették rólam a szemüket, ami roppant zavaró volt. Később aztán úgy döntöttem, hogy németre megyek ma is, hogy találkozhassak megint vele.

Csakhogy ő német órára be sem dugta a képét, hanem helyette bioszra ment, nyilvánvalóan abból a célból, hogy ne kelljen beszélgetnünk. Tudom, hogy ez nagyon egoista kijelentés volt, de amióta egyre fontosabb helyet szorít a szívemben magának, valahogy csak róla szól már az életem. És ez baj… Nagyon nagy baj. Angela is észrevette bánatos hangomon, hogy valami baj van, és muszáj volt elmondanom neki, hogy fiú van a dologban. Ő pedig csak ennyit mondott:

- Drágám! Egyetlen fiú sem érdemli meg, hogy miatta bánkódj! Ha nem jelzi, hogy szeret, akkor nincs semmi értelme emészteni magad ezen… Felejtsd el, lesz nála sokkal jobb pasi az életedben!

Hát igen, végülis igaza van.